Kelemen Imre /sz. Szováta, 1937. máj. 17./ otthon, az erdőkitermelésben dolgozott, amikor kitört az 1956-os forradalom. Öt-hat társával elhatározták, átszöktek a határon, hogy segítsék a budapesti forradalmárokat. Elfogták őket, fegyveres összeesküvés vádjával a kolozsvári katonai törvényszék marosvásárhelyi kirendeltsége Kelemen Imrét hét év börtönbüntetésre ítélte. Büntetése egy részét a szamosújvári börtönben töltötte le, erről szól visszaemlékezése, amely a Bartis Ferenc által szerkesztett Igazunk ’56 című budapesti folyóiratban jelent meg. Kelemen Imre 1957 szeptemberében került Szamosújvárra. Közel 50-en voltak a cellában, az ország minden részéről. Reggel öt órakor volt ébresztő és este tíz óráig nem volt szabad lefeküdni. Napközben a padokon és az ágyszélen volt szabad ülni. Mindenért büntetés járt: hétnapi fogda. A hétnapi fogda alatt csupasz ágytakarón és szalmazsák nélkül aludtak. Két nap langyos sós vizet kaptak a büntetés alatt, a harmadik nap volt csak étel. 1958-ban az egyik zárka rabjai fellázadtak. Hallatszott a rettenetes ordítás, verték a rabokat, megszólaltak a géppuskák is. Egy hónapon keresztül mindennap folyamatosan verték a rabokat. Miután megbosszulták az egyes pavilon rabjainak lázadását, a többiek is sorra kerültek. – Egy másik alkalommal elvették az evőeszközöket. Minden két embernek hagytak egy sajkát és egy kanalat. Az egyik evett, a másik nézte. Egy óra múlva pedig fordítva. Mindenesetre az egyik legjobban bevált módszer volt a kínzásra. Mindnyájan nagyon legyengültek, sorra megbetegedtek. – Az első télen nyolcadik alkalommal volt egy kis melegítés, a második telet azonban fűtés nélkül kellett elviselniük. Nem volt sem ágy, sem priccs, sem szalmazsák, sem takaró, az ablakból hiányzott az üveg. – 1958 őszén, a lázadás után nagy volt a terror. Minden semmiségért jött a büntetés. Egy alkalommal már több ideje nem fürödtek és szóltak az őröknek, hogy szeretnének megfürödni. Kivitték őket, sorfalat álló rendőrök álltak, a kezükben seprűnyéllel. Az őrök ütöttek, kit hogy értek: kit fejbe, kit vállon, kit lábon. A fürdőben várták a meleg vizet. Megeredt a jéghideg víz. A hideg víz elől nem volt hová félreállni. Az őr az ajtót becsukta, a fürdőből nem lehetett kimenni. Álltak a jéghideg víz alatt, míg az őr el nem zárta a vizet. Visszafelé újból seprűnyéllel ütötték őket. – Egyszer zárkatársa, Bartis Ferenc rosszul lett, elvesztette eszméletét. Kelemen kizörgött, kérte, jöjjön orvos. Erre Kelemet kihívták az őrök és borzalmasan összeverték. /Kelemen Imre: A bölcsőtől a megsemmisítő börtönig. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 27., folyt.: júl. 28./
